Szegedi Vadaspark, a természet kertje

Szegedi Vadaspark, a természet kertje
 
Magyarország legfiatalabb hagyományos állatkertjét 1989 óta várja látogatóit. Nemcsak a fiatalsága számít különlegesnek, és nem is az a tény, hogy közel 45 hektáron elterülve az ország legnagyobb területű állatkertje, hanem egyedülálló állatgyűjteménye, természetvédelmi és oktatási tevékenysége teszi kiemelkedővé a régiónkban. Az Állatkertek Világszövetségének (WAZA), valamint az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) tagjaként számos nemzetközi fajmegmentési programban (EEP, ESB) vesz részt, az állatgyűjteményünk minden negyedik faja ilyen programos állat – a legnagyobb arányban Magyarországon. Az állatkertben található Természetvédelmi Mentőállomás évente közel ezer vadon megsérült vagy elárvult állatot, főleg madarat fogad, az Európai Unió normáinak megfelelő karantén épületében pedig többször fogad csempészektől, illegális tartóktól elkobzott madarakat, hüllőket és kisebb emlősöket. Az állatkert munkatársainak munkáját ismeri el a Pro Natura emlékplakett, amelyet a Szegedi Vadaspark 2001-ben kapott a környezetvédelmi minisztertől. Szakmai elismertségét mutatja, hogy igazgatói közül ketten, Dr. Gősi Gábor (1955-2006) és Veprik Róbert a Magyar Állatkertek Szövetségének elnökei lehettek.
 
A szegedi az első magyar állatkert, ahol zoopedagógus kollégát alkalmaztak, és jelenleg is kiemelt területnek számít az oktatás és nevelés. Szakképzett pedagógus munkatársaink várják – előzetes egyeztetés szerint - foglalkozásra a gyermekeket, vállalunk idegenvezetést magyar és angol nyelven (szintén egyeztetés szerint). A munkánkat nagyban segíti a korszerű Természetvédelmi Oktatóközpontunk, amely kisebb rendezvények tartására is alkalmas. A látogatókat hétfő kivételével minden nap egy különleges bemutató program várja, amely a Zoo Típusú Találkozások nevet viseli. Ennek részeként munkatársaink meghatározott időpontokban és helyszíneken izgalmas bemutatókat és szakszerű előadásokat tartanak az ott élő állatokról.
 
A Szeged Vadasparkban körülbelül 140 faj több mint 600 egyedével találkozhatnak a látogatók. Köztük olyan ritkaságokkal is, amelyek európai viszonylatban is kuriózumoknak számítanak, mint a rozsomák, csuklyás cerkóf (L’hoest – segítség a fordítónak), fossza, bambuszmaki, fossza, lapátfülű kutya, észak-kínai párduc, anoa, víziőz, ezüstös selyemmajom, aranyarcú gibbon, sörényes hangyász és a sörényes farkas. Természetesen nem maradhatnak el az olyan megszokott állatkerti kedvencek sem, mint az oroszlán, szurikáta, teve és a szibériai tigris. Az állatokat fajuk földrajzi elterjedése szerint mutatjuk be, különösen a dél-amerikai, afrikai és európai területeink jelentősek. Az állatok korszerű, természetes és tágas kifutóban élnek, többségük a téli hidegben is láthatók, amikor házaikban maradnak.
 
A természetvédelmi területen, tölgyerdőben található állatkert természetes környezetével az állatok megtekintésén túl kellemes kikapcsolódást, pihenést nyújt az idelátogatóknak, akik kényelmét játszóterek, pihenők és büfé szolgálja. Állatkertes ajándékok, köztük speciális szegedi emléktárgyak is vásárolhatók az ajándékboltunkban. Az érdeklődők számos rendezvény közül válogathatnak, amelyek nemcsak hasznosak, hanem szórakoztatók is, hiszen játékos feladatokkal és értékes nyereményekkel várjuk a kalandvágyókat. Különösen a nyáron havonta egyszer tartott éjszakai állatkerti túra szolgál számos meglepetéssel!
 
Szívesen látjuk a Szegedi Vadasparkban, amely a fölfedezésére vár!